Liam Gunby: SEAT Leon Angliából

0
Kiszemeltünk egy SEAT Leon-t Angliából, igaz hetekbe tellett míg elértük tulajdonosát, de sikerült kifaggatnunk. Angliában valószínű már igen ismert „példány” lehet, hiszen számos autós újságban és autós találkozókon lehetett látni, számunkra a különleges egyedi felnijével tűnt fel.

Első ránézésre nem biztos hogy sokatmondó, hiszen első ránézésre egy fekete Leon-t látunk Monster KIT-el, első plussz koptatóval. A belső és technikai módosításokra nagyobb hangsúlyt fektetett tulajdonosa.

Egy 2.0 literes 170 lóerős PD dízel motor a lelke Gunby autójának amit a Darkside Development fejlesztett tovább a tulajdonos közreműködésével. A végeredmény: 200 lóerő és 350Nm nyomaték. Ez a teljesítmény elmondása szerint még növelhető lett volna, de fontosabb volt számára a biztonságos hosszútávú teljesítménynövelés mint az esszetlen „tuningolás”.

Motortér:

A motorteret illetően egy bőrözött, sík borítást használt takarás gyanánt. Nem a legszebb munka, hiszen a bőrözést nem profi bőrös szakember csinálhatta. Erre nem akartunk bővebben kitérni… A műanyag részeket fekete / piros fényezéssel látták el, ami a SEAT-oknál már megszokott szín párosítás.

Utastér:

A belső utasteret, visszafogott szokványos elemekkel módosította saját ízléseit kielégítve: FR belső elemek, teljes tetőkárpit és ajtókárpit bőrözés gyémánt mintás varrással, ajtó körül karbon borítás, lakk fekete belső műanyag elemek, plussz kartámasz, plüss padlóelemek. A csomagtartóban félig látható az arride tartály, amit szintén az utastérben már látott gyémántmintás bőrrel borítottak. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezeket a munkálatokat Gunby saját maga csinálta két kezével. A bőrök legyártásában volt segítsége, de ezeknek a beépítésénél már egyedül járt el.

Külső:

Arride: Plush Automitve által szerelt légrugók látványos ültetéssel. Radi8 r8cm9 felnik (jelenleg téli felnivel szerelve), egyedi hátsó diffuzor és kipufogók, gyári BTCC KIT karbon ráccsal, matricák.

Összességében egy jól átgondolt koncepció, nagyon sok saját kezi munkával elvégzett módosításokkal. A technikai módosításokat rábízta a szaktudásra, de minden egyéb mást saját maga a tulajdonos talált ki. Természetesen ilyenkor előfordulnak hibák a kivitelezésben, de jelen esetben ez elenyésző, és mint tuningosok tudjuk, hogy autónk állandóan fejlődik…

Liam Gunby előző autói: SEAT Leon Cupra MK2, Renault Clio Sport 172, VW Golf MK3 GTI, Renault Clio Phase2, Vauxhall Corsa 1.8SRI, Vauxhall Nova (első autója)

Ha Neked is van egy SEAT-od, amiről szeretnéd hogy beszámoljunk, írj nekünk Facabook oldalunkon, vagy küldj üzenetet e-mail címünkre.

GALÉRIA:

 

 

 

Megosztás:

A szerkesztőről

ClubSEAT 2005-2017

Hozzászólások