ÚJ SEAT IBIZA 2017 – ÖTÖDIK GENERÁCIÓ

0
A Las Arenas Barcelona tetőteraszán mutatták be a napokban az ötödik generációs SEAT Ibiza-t. Itt egy teljesen új fejlesztésről beszélünk ami az Ibizának igen sok előnyt kovácsolt…

Az új generáció sokminden újat hordoz magával mind technikailag, méretekben és a motorpalettát illeően is. Elsőként használva az új MQB A0-ás modulszerű padlóvázat, természetesen a Volkswagen csoporttól örökölte. Ez a padlóelem sokkal robosztusabb mint elődje és méreteit tekintve is eltérőek a számok! Miközben a karosszéria 87 milliméterrel szélesebb lett, 2 milliméterrel csökkent a hossza, 1 milliméterrel pedig a magassága. Nyomtávja ugyanakkor elöl 60, hátul 48 milliméterrel megnőtt, s ami a legfontosabb, 95 milliméterrel megnyújtották a tengelytávját, ami így már 2564 milliméteres.

SEAT Ibiza 2017

SEAT Ibiza 2017. 5-ik generáció

Elsőre talán legyintünk, hogy egy-két milliméter a különbség, de a 87mm szélesség azért már tetemesnek mondható és teljesen másképp mutat így az úton. A belső méreteket illetően sokkal több hely tárulkozik elénk: a hátsó lábtér 35, az első fejtér 24, a hátsó 17 milliméterrel nagyobb, s számottevően szélesebbek az ülések. Ráadásként a csomagtartó kapacitása is gyarapodott, az alacsonyabb rakodóperem mögött 355 literes tér várja a poggyászokat.

SEAT Ibiza 2017 – markáns ívek.

A mondhatni jóval szélesebb méretek miatt az új Ibiza valósággal tapad az útra és a remek arányoknak köszönhetően sokkal robosztusabb és agilisabb fellépést ad neki.

A formatervezők nem fejtették el a SEAT jellegzetes génjeit sem, egyszerűen csak magasabb szintre emelték a designt: a háromszög alakú teljes-LED fényszórók például azonnal elárulják a márkaidentitást, valamint a kocsi oldalán végigfutó kettős karaktervonal is tipikus SEAT formaelem, ám az eddiginél sokkal feszesebb, precízebb a vonalvezetés.

SEAT Ibiza 2017

SEAT Ibiza 2017 – LED fényszórók.

Az utastér ugyanazon formatervezési elvek mentén született, mint a SEAT Leon és Ateca sorozatoké, csak éppen újszerű vízió keretében. Erősebb a technikai jelleg, könnyedebb és elegánsabb a megjelenés, magasabb a minőségérzet és az ergonómia. Minden műszer és kezelőelem a vezető körül, a lehető legmagasabb pozícióban helyezkedik el.

SEAT Ibiza 2017- markáns hátsó vonalak

Igen sok újjítást alkalmaznak a komfort és belső technika terén is: Apple Car Play, Android Auto és Mirror Link csatlakoztatási lehetőségek melyekkel a SEAT jelenleg élenjár a járműves online-kapcsolatok terén. Nem lehet nem észrevenni a 8 colos integrált érintőképernyőt amely minden információt megjelenít. A nagy zene sem maradt el amit a 8 hangszórós, 300W-os teljesítményű Beatsaudi hangrendszer adja.

SEAT Ibiza 2017- 8 colos képernyő

Van még kulcsnélküli nyitás (Keyless Entry System) motorindító gombbal, első és hátsó parkolássegítő, illetve számtalan modern vezetőtámogató segéd. Ilyen a Front ASsist, a közlekedési torlódás asszisztens (Traffic Jam Assist) vagy az adaptív sebességszabályzás (Adaptive Cruise Control).

SEAT Ibiza 2017- elegáns belső

4 féle felszereltségi szintekről beszélnek  a SEAT Ibiza-nál: Reference, Style, FR és XCellence. Utóbbi kettő nemcsak két színárnyalatú, LED-technikájú hangulatvilágítást kínál, hanem feszesebb hangolású futóművet, melyet a sofőr az útviszonyoktól függően a saját igényeihez állíthat.

SEAT Ibiza 2017

SEAT Ibiza 2017- LED hangulatvilágítás

Erőforrást illetően érdekes paletta tárulkozik elénk: háromhengeres, turbófeltöltős, töltőlevegőhűtős közvetlen befecskendezéses 1.0TSI benzines motor: 95LE és 115LE teljesítménnyel. 2017 évvégére érkezik a négyhengeres 1.5TSI benzines motor 150 lóerővel. A dízel fronton is újítás történt: 1.6TDI 80LE, 90LE, 110LE változatokban lesz majd kapható. Magyarországon ugyan még nem nagyon divat, de kapható lesz 1.0TSI CNG földgázas variánsban is.

A sebességváltók 95 lóerőig öt-, efelett pedig hatfokozatú manuálisak, de a hétfokozatú, kettős tengelykapcsolós sebességváltó (DSG) szintén elérhető a vásárlók számára.

A SEAT Ibiza immár kizárólag csak ötajtós változatban készül, amely jóval funkcionálisabb, s közben a háromajtós modellek sportos megjelenését idézi.

Video ahol bővebben is megnézheted a fent írtakat. Forrás: AutoBild Németország

 

GALÉRIA

 

 

#newseatibiza #seatibiza2017 #seatibiza #newseatibiza2017

Megosztás:

A szerkesztőről

ClubSEAT 2005-2017

Hozzászólások