Sok hír és tesztet lehetett olvasni az új Ateca-ról. Úgy gondoltuk, hogy ideje nekünk is kézbe venni eme remek alkotást a SEAT-tól.
Tesztünk nem okvetlen a dizájnról, vagy lóerőkről szól, inkább egy friss Apuka szemszögéből akinek a család, gyerek biztonsága és pakolhatósága volt a fő szemmpont. Dávid részletesen beszámol mit tapasztalt, hogyan élte meg „kapcsolatát” az új SEAT Ateca-val:
„Egy kellemes péntek délutánra esett a lehetőség a SEAT Szabó-nál, hogy forgalomban is tesztelhessem a SEAT Ateca-t. Bár már tavaly szeptemberben volt alkalmam kipróbálni zárt területen, a ClubSEAT évadzáró eseményén, kíváncsi voltam, hogy mennyire lenne élhető az Ateca mint családi autó.
Mikor befordultam a kereskedés udvarára, azonnal megakadt a szemem az Ateca elegáns és egyben sportos formáján. A nagyobb hasmagasság pedig, egyértelműen megkülönbözteti a többi modelltől. A szalonba lépve azonnal üdvözöltek a márkakereskedeés kollégái, és mivel egyeztetett időpontra érkeztem, már elő is voltak készítve a szükséges dokumentumok, hogy minél hamarabb nyíljon lehetőség beülni és elindulni a gépjárművel, mely egy 1.4 TSI 150 LE manuális változat volt.
Kényelem és újdonságok
Az első dolog ami rögtön belopta magát a szívembe, az a VIP (Virtuális Pedál) volt, mely lehetővé teszi a csomagtér kinyitását anélkül, hogy bármelyik kezünket használni kellene. A módszer egyszerű, lábbal finoman jelezni kell – a tolatóradar szenzorainál -, hogy mi a szándék, melynek eredményeképpen motorikusan kinyílik a csomagtér ajtaja. Megszokás kérdése, és valószínűleg látványra is igencsak komikus lesz a művelet mindaddig, amíg az ember nem szokja meg, de utána valóban komoly segítséget nyújthat olyan szorult helyzetekben, amikor valami méreteset cipelünk két kézzel, és nincs mód arra, hogy egy pár pillanatig a földre/gépjárműre tegyük ahhoz, hogy felszabaduljon bármelyik kéz is. Gondoljunk csak bele egy esős vagy latyakos/havas útburkolat esetén milyen kellemetlen pillanatokat élhettünk át eddig emiatt.
Mivel potenciálisan családi autóként tekintettünk az Ateca-ra így rögtön a babakocsit próbáltam betenni a csomagtérbe. A képen látható eredmény fogadott. Nem mondom azt, hogy rögtön a tágas szó jutott az eszembe, de nyilván akár az ülések variálásával – melyek a csomagtérben elhelyezett karok segítségével is dönthetőek, ismét megkímélve bennünket attól, hogy körbetáncoljuk az autót egy szűkös parkolóhelyen -, vagy a csomagtér aljának a különböző magasságba csúsztatásával – aminek eredményeképpen akár egy szintbe is lehet hozni a lökhárító vonalával, az egyszerűbb ki-, bepakolás érdekében -, további helyhez juthatunk.
SEAT Ateca méretei
Miután beültem a gépjárműbe, próbáltam a legkevésbé sem diszkrétnek nevezhető (186 cm, 110 kg) alkatomhoz igazítani a vezető ülést, hogy utána meg tudjam nézni, mennyi hely marad hátul a gyerekülés és a feleségem elhelyezésére. Örömmel nyugtáztam, hogy még a vezetőülés jelentős igazítgatása után is maradt hely bőven hátul, így mindenki kényelmesen elfért, és készen álltunk arra, hogy a Start/stop gomb megnyomásával beíndítsuk a motort és kezdetét vegye a forgalomban való tesztelés.
Motorizáltság tekintetében azt mondanám, hogy éppen jó, 3 felnőtt és 1 kisgyerek mellett is könnyen fel tudtuk venni a forgalom ritmusát. Szerencsémre az előzési képességeit is ki tudtam próbálni, egy csuklós távolsági busz és egy személyautó volt a feladat, melyet viszonylag könnyen megoldott. Azért nem árt, ha az átlagosnál nagyobb távolságra ellátva, a szabad útról meggyőződve – mint ahogy egyébként is előírás – vágunk bele az előzésbe, hogy ne legyenek komplikációk, de itt szeretném megjegyezni, hogy jelenleg egy általam megszokott 1P Leon Cupra R menetdinamikájához mérem a dolgot – ami mint felhasználási cél, mint karakter szempontjából egy teljesen más világ, de ha hihetünk a pletykáknak, akkor jön az Ateca Cupra is… -, így ennek megfelelően kezelendő, amit az autó dinamikájáról írtam.
Az utastér viszont maga a megtestesült csend és nyugalom. Persze csak ami a beszűrődő zajt és motorhangot illeti, hiszen a funkciókra, a kijelzőkre, a hangulatvilágításra abszolút semmilyen panasz nem lehet és a legkevésbé sem mondanám unalmasnak őket. A hangszórók hangképére sem volt okom panaszkodni, pedig ebbe még nem is a 10 hangszórós SEAT Sound volt. Ami külön tetszett, az az első szélvédő fűtés, mely a hátsó szélvédő fűtéséhez hasonlóan, de annál bonyolultabb módon segíti, hogy egy komoly tél közepette is minél hamarabb jégteleníteni/párátlanítani és ezzel minél hamarabb indulni tudjunk.
Kényelem és biztonság
A futómű megfelelően komfortos, nem sok információ érkezik az út minőségéről az utastérbe, melynek leginkább a Kislányom örült, és el is tudott aludni egy amúgy 15 perces próbaúton. A visszagurulás gátló is szépen végezte a dolgát és tett hasznosságáról tanúbizonyságot. A szalonhoz visszaérve egy újabb kellemes meglepetés ért, mégpedig a fordulékonyság. A korábban említett autómhoz képest, érezhetően jobban fordult, persze más a futómű, felfüggesztés de akkor is meglepően könnyen tudtam az Ateca-t leparkolni egy viszonylag szűk helyre. Újabb plusz pont a praktikumnak.
Összességében egy könnyen kezelhető, megszokható és élhető autót ismertem meg a SEAT Ateca 1.4 TSI-ben. Családi felhasználás szempontjából azt tudom mondani, hogy amíg egy 1 gyerekes család éppen elfér, egy 2 gyerekes családnál már tetőcsomagtartóval is számolni kell. Motorizáltság tekintetében egy 2.0 CR TDI-vel és annak a 184 LE és 390 Nm-vel valahogy jobban el tudnám képzelni, leginkább DSG-vel, főleg menetdinamika, megjelenés és karakter szempontjából, de az 1.4 TSI-vel sem lő nagyon mellé az ember. A napfénytető, kamerás tolatóradar, távolságfigyelő és további plusz felszereltség szükségességeit mindenkinek magának kell éreznie.”
Úgy gondoljuk, hogy az Ateca egy hűséges családi autó lehet azoknak akik nem nagycsaládosok. Ha szeretnél Te is meggyőződni az új SEAT világával, gyere el idei SEAT évadnyitó eseményünkre!
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK – JELENTKEZÉS A 2017-ES X. SEAT ÉVADNYITÓ TALÁLKOZÓRA: