Az Országos Meteorológia Szolgálat szerint szombaton (május 4) eső, zápor, zivatar és 6-9 fokos hőmérséklet várható. Az északi, északnyugati szelet erős, többfelé viharos lökések kísérik. Ez sajnos egy balatonparti kültéri esemény lebonyolítását életveszélyessé – lehetetlenné teszi, ezért a megjelölt esőnapra MÁJUS 17-18-ra helyeztük át az időpontot! Minden másra az eddigiek érvényesek: programok, szállások, helyszín!
Aki szállást foglalt és nem tud az új időpontban jelen lenni, az kérjük jelezze felénk e-mailben!!
Kicsit módosítottunk az esemény sorozat nevén: SEAT ÉVADNYITÓ = SEATMEET. A szám utána pedig mindig az aktuális évet jelenti, ahogy 2019-re a SEATMEET19.
ORSZÁGOS SEAT ÉVADNYITÓ TALÁLKOZÓ – SEATMEET19
12.-ik alkalommal szervezzük Nektek az ország legnagyobb SEAT találkozóját! Mint minden évben, minden SEAT évadnyitás valami újdonsággal vagy extrával kezdődik. 2019-ben ismét elhozunk Nektek pár újdonságot, mind látványosságban és programban is.Próbáltunk sokszor változtatni finomítani a találkozókon, és eljött az idő, hogy az eddig tanultakat és a szerzett tapasztalatainkat összegyúrjuk és a tavaszi országos SEAT találkozóra helyezve az éves hangsúlyt, egy olyan találkozót szervezzünk, ami még jobb mint az eddigi találkozók bármelyike.
MENETREND – PROGRAMOK:
PÉNTEK, MÁJUS 17:
6.30 – kapunyitás
19.00 – 21.00: crazy ibiza teszt
19.00 – 02.00 zenés, seat csapatépítő tréning
22.00 : kaput zárjuk. Ott alvósok maradnak! 🙂
SZOMBAT, MÁJUS 18:
08.30 – 09.00 seat ébresztő + kapunyitás
10.00 – 13.00 regisztrációk leadása, gyülekező
10.00 – 13.00 szlalom verseny a Tatabányai Euro Car Service Kft és a ClubSEAT Crazy Ibizával – első rész
12.00 – 15.00 szépségversenyes autók bemutatátása sorjában, egyesével a hangosításnál, majd továbbjutás esetében rangsorolás a SEAT karámba!
12.00 – 16.30 Hangnyomás és kipufogó mérés
13.00 – 14.00 szlalom verseny
14.30 – 15.30 szervezés alatt
15.00 – 15.40 seat felvonulás: kempingtől alsóörs tesco-ig és vissza rendőri felvezetéssell! (kb. 8km)
16.30 – 17.30 szlalom verseny a Tatabányai Euro Car Service Kft és a ClubSEAT Crazy Ibizával – második rész
17.30 – 18.00 eredményhirdetés
19.00 – 02.00 zene, seat csapatépítő tréning, szalonna sütés is…
Napközben: 12:00-16:30: hangnyomás verseny az NT Woofer Acoustic Team jóvoltából!
Egész nap: Ingyenes teljesítmny mérés az LA-CHIPTUNING jóvoltából, autó mosási lehetőség az EASY WASH Martonvásár jóvoltából, termékbemutató a FRA-BER Magyarország, INNOVACAR, MANIAC AUTÓ MOTORSPORT EGYESÜLET, TREND OPTIKA, BACTAKLEEN, LA-CHIP-TUNING és a SEAT jóvoltából, jó zene, jó hangulat, finom ételek, gyári új szalon autók.
Az esti hangulatról pedig a szervezők gondoskodtak… 😉
HELYSZÍN ÉS IDŐPONTOK:
Esemény helyszíne: Pelso Kemping, 8226. Alsóörs, Camping u. 19
Dátum: 2019, május 17 és 18 (péntek szombat)
Kapunyitás pénteken (május 17): 16.30
Kapunyitás szombaton (május 18): 9.00
Esemény oldala: www.seatmeeting.hu
Facebook esemény: www.facebook.com/clubseat.hu
HANGNYOMÁS VERSENY
Idén a hangnyomás versenyen nem csak SEAT-osok mérethetik meg magukat, hanem a VW konszernesek is (VW, Audi, Skoda), így a mezőny még izgalmasabbá válik. 4 hifi kategória és 2 kipufogó hangnyomás kategória, serlegekkel, ajándékokkal. 1 Amper az erősítőben = 10W RMS, rejtett biztosíték esetén a gyártó által megadott RMS teljesítmény. +1 akumulátor vagy 2F+ kondenzátor – vagy egy adott kategórián belül több, vagy nagyobb mélynomó esetén 1 kategóriával magasabb besorolás. Kvalifikáció: két lehetőség mérésre. Verseny: 1 lehetőség mérésre. Mérés: Frekvencia CD-vel, USB-vel, vagy saját médiával. Mérés feltételek: Csukott ablakok, ajtók, motor járhat. Reklám, demó autók a versenyben nem kvalifikálhatnak. Kategóriánkénti 5 indulónál kevesebb esetén kategória összecsatolás.
KATEGÓRIÁK ÉS DÍJAZÁS:
Xtreme kategória: Minden megengedett
A kategória: 1000W RMS felett / 2×15″ vagy 3X12″ stb. – I,II,II helyezett
B kategória: 1000W RMS-ig / 1×15″ vagy 2×12″ vagy 3×10″ – I,II,II helyezett
C kategória: 500W RMS-ig / 1X12″ vagy 2×10″ – – I,II,II helyezett
+ különdí: Legszebb építés
KIPUFOGÓ HANGNYOMÁS VERSENY:
Dízel és Benzin:
A mérést irányban helyezett digitális mérőmikrofonnal végezzük, 100cm-re a kipufogó cső peremétől. Autók alá nem áll módunkban befeküdni a cső végét keresve.
KATEGÓRIÁK ÉS DÍJAZÁS:
Dízel kategória: 1-2-3 helyezett
Benzin kategória: 1-2-3 helyezett
SEAT SZÉPSÉGVERSENY
4 fő pontozza az autókat! A bírákat mi csak felügyeljük, hogy minden helyesen zajlik. Fontos: nem az a lényeg, hogy sokmindent át alakíts, hanem az hogy azt minőségben tedd! Sokszor a kevesebb az több!
A 4 fő zsűri autója NEM vehet a SEAT szépségversenyen!
– A pontozók egymástól függetlenül adják le pontjaikat (1-10-ig), úgy hogy a másik nem tudja mennyit adott!
– Minden szépségversenyes beszélhet 2 percet autójáról, bemutathatja – ha akarja.
– Mindenki részt vehet, akinek SEAT-ja van! Nevezni nem kell, és NINCS nevezési díj!
KATEGÓRIÁK ÉS DÍJAZÁS:
TOP10 – LEGSZEBB 10 SEAT
LEGSZEBB SEAT: 1-2-3
LEGSZEBB BELSŐ – KÜLÖNDÍJ
LEGSZEBB FELNI – KÜLÖNDÍJ
LEGSZEBB GYÁRI SEAT – KÜLÖNDÍJ
A 2019-es SEAT Évadnyitón képviseltetik magukat szomszéd ország SEAT klubjai is: Szlovákia, Csehország, Románia, Ausztria, és Németországból is jelentkeztek már!
Esőnap: 2019 május 17-18 (péntek-szombat)